Megnyílt a felújított Szépművészeti Múzeum: ilyen lett a 3 éves munka után
Írta:

Megnyílt a felújított Szépművészeti Múzeum: ilyen lett a 3 éves munka után

Újra látogatható a 70 éve lezárt Román Csarnok is.

 

Hosszú ideje tartottak a munkálatok a Szépművészeti Múzeumban: a Hősök terén álló épület három évig nem volt látogatható. Ám ennek most vége, ugyanis október utolsó napján megnyílt ez az impozáns intézmény. A múzeum az elmúlt igencsak hosszú időszakban nem pusztán egy sima felújításon esett át: lényegében az összes tere megújult, korszerűsítették elavult fűtőrendszert, klimatizálták kiállítótermeket, újrarendezték az állandó kiállításait, felújították a tetőszerkezet jelentős részét, korszerű raktárakat alakítottak ki. A felújítás és a műtárgyak költöztetésének összköltsége mintegy 15 milliárd forint volt.

A renoválás legjelentősebb eleme a Román Csarnok felújítása, amit évtizedek óta nem láthattak a látogatók. A Román Csarnok ugyanis a II. világháborúban jelentős károkat szenvedett, azóta csak felületes felújításon esett át és raktárként használták. A 900 négyzetméter alapterületű terem egy középkori bazilika belső terét idézi, és hetven év óta most először lehet megnézni. A felújításán több mint 50 restaurátor dolgozott egy éven át. Közel 2500 négyzetméter falfelületet javítottak ki, 1500 liter konzerválóanyagot, 100 kiló különböző színű pigmentet és öt és fél kiló aranyat használtak fel.

Ezen kívül az eddigi állandó kiállítások is megújultak: a legnépszerűbb, egyiptomi gyűjtemény egy rakás interaktív elemmel bővült: a múmiák arcát egy 3D-s arcrekonstruáló rendszer segítségével ismerhetjük meg, és arra is van mód, hogy megtudjuk, hogy néz ki a saját nevünk, ha hieroglifákkal írják le. Az antik gyűjteményben pihenőhely létesült, ahol iPadeken tudhatunk meg további információkat a kiállított tárgyakról.

Az újonnan megnyílt múzeum a Leonardo da Vinci és a budapesti Lovas című időszaki kiállítással nyit, ami azt a lovasszobrot mutatja be, amiről a szakértők 100 év alatt sem tudták eldönteni, hogy Leonardo alkotása-e igazából.

A Szépművészeti Múzeum két szakaszban nyílik meg: október végétől a felújított mélyföldszinti terek, így a Román Csarnok és a Leonardo-kiállítás látogatható, az állandó kiállítások jó része viszont csak 2019 közepétől lesz újra nyitva. Ezzel párhuzamosan bezárnak a Magyar Nemzeti Galéria régi magyar gyűjteményének állandó tárlatai. Az új koncepció lényege ugyanis, hogy az egyiptomi, görög és római művészet mellett egy helyen, együtt lehessen megnézni a 18. század végéig a magyar és az egyetemes művészet történetét. A Szépművészeti 1800 utáni kiállítása pedig az Új Nemzeti Galéria megnyitásáig (a tervek szerint 2021-ig) felköltözik a Várba.

A múzeum felújításáról két kisfilm is készült:

  • 80 2018. november 07 Belföld 2018. november 07.

    Facebook Comments