Baseball sapkát kapott Budapest!
Írta:

Baseball sapkát kapott Budapest!

A New Era és a BP Clothing új, közösen megálmodott, BUDAPEST névre keresztelt baseball sapkáját március 12-én mutatták be a sajtónak és a meghívott vendégeknek.

Ha azt mondjuk, Budapest, most már talán neked is az első dolgok közt ugrik be fővárosunk nyüzsgő divatélete: gyönyörű modellek, feltörekvő tervezők showroomjai, gyönyörű munkái és divatbemutatói színesítik a helyi divat-palettát.

 

Szintén a divatot és Budapestet összekapcsoló hír, hogy a főváros nemrég egy különleges ajándékot is kapott: a baseball sapka szabadalmát jegyző New Era és a BP Clothing közösen hívta életre egyedi baseball sapiját, ami a BUDAPEST nevet kapta.

 

A két márka közös szponzoráltjai jelenlétében, kellemes hangulatú estén mutatta be a sajtónak és a meghívott vendégeknek a terméket, amihez kapcsolódóan Éder Krisztián készített egy különleges fotósorozatot.

 

„A kollekció fotózásakor szabadkezet kaptam, így sokkal inkább egy személyes anyagként tekintek a végeredményre, mint egy ruhakampányra” – mondta Krisztián a március 12-én tartott rendezvényt követően.

 

A baseball sapkát te is megnézheted és megvásárolhatod a BP budapesti üzleteiben, vagy az interneten.

szponzoralt_csapat

 

image_5image_6

 

photographed&styled by Krisztián Éder

hair by Ábel Telenkó

make up by Richard Fazekas

 

  • 3239 2015. március 20 Életmód 2015. március 20.

    Facebook Comments