A Nyugati pályaudvar felújításával kezdődik a budapesti pályaudvarok megújulása
Írta:

A Nyugati pályaudvar felújításával kezdődik a budapesti pályaudvarok megújulása

A Déli pályaudvar bezárása után hamarosan a Nyugati is felújításra kerül, de ez még nem a vége a pályaudvarokat érintő felújításoknak.

 

Néhány napja tudtuk meg az Indóház Online információiból, hogy nyáron két hetes vágányzár lesz a Nyugati pályaudvaron, június 22 és július 6 között. A várható munkálatok során vágányfelújítást, felsővezetéki és biztosító berendezési karbantartást ígérnek, és mivel az egész állomáson szünetel majd a vonatközlekedés, nemcsak az állomási vágányokon végezhetnek munkát, hanem akár a Ferdinánd-híd és a Városligeti elágazás környékén is.

 

Ez viszont még korántsem jelenti a budapesti pályaudvarok felújításának végét, sőt, a nyári munkálatok a Nyugatiban tartott kéthetes vágányzárral kezdődnek csak meg. Amint itt végeznek, néhány hét múlva a Keleti pályaudvaron kezdik meg a karbantartási és felújítási munkákat, itt augusztus 3 és 17 közt nem közlekednek majd a vonatok. Augusztus 31 és szeptember 14 közt pedig a Déli pályaudvar zár be – hasonló okok miatt.

 

A Déliben egyéként idén január végén állították le a közlekedést, miután tovább csúszott a támfal földje a Déli és a Kelenföldi pályaudvar közti alagútnál, illetve kövek estek a sínekre, amire korábban is volt már példa. A Déliből tehát hetek óta nem indulnak vonatszerelvények.

  • 1829 2015. március 21 Belföld 2015. március 21.

    Facebook Comments