Szerezz be pár olyan alapdarabot – most sokkal olcsóbban –, amelyeket évekig viselhetsz.
Éljenek a csíkosok!
Le mernénk fogadni, hogy anyukádnak, sőt, a nagymamádnak is vannak csíkos nyári holmik a ruhásszekrényében. Eltaláltuk, ugye? Nem véletlen: a csíkos örök divat, és nem igaz, hogy kövérít – de azért jól kell választani. Ha ruhákat nem is vállalsz be, akkor se hagyd ki ezt a tuti mintát a ruhatáradból! Vásárolj cipőt, táskát vagy hátizsákot, és hordd még tucatnyi alkalommal az őszi időszakban, illetve számtalanszor a következő szezonokban.
Farmer short és szalmakalap
A nyár hátralévő részében a strandon vagy a SZIGET-en varázsolnak majd a nap szépévé, ősszel pedig a shortot akár egy buliba is felveheted egy harisnyával, vékony kardigánnal vagy bőrdzsekivel. Ne mondj rá nemet!
Fesztiválszerkók
Ha nyár, akkor fesztiválok! Igaz, néhánynak már vége, de cikkünk születésének pillanatában mi épp a SZIGET-re készülünk ezerrel. És ugye fesztiválszezon jövőre is lesz, szóval ha most válogatsz a szuper bakancsok, virágmintás kis ruhák, rojtos holmik, John Lennont idéző napszemüvegek és rockos kiegészítők közül, akkor jövőre már nem kell (kétszer ennyiért).
Az örök klasszikusok
Vedd meg most a szép fehér inget, a vékony blézert, a fekete balerinacipőt, az elegáns szandált, a tuti bikinit, a minőségi tornacipőt, a pakolós táskát vagy a klasszikus fekete vállpántos kistáskát. Vagy bármit, amire szükséged van, de teljes áron nem vennéd meg magadnak. Ne pénzkidobásnak tekintsd ezeket, hanem befektetésnek. Ugyanis ezeket a holmikat szinte bármivel tudod kombinálni, így az is lehet, hogy rongyosra hordod őket a következő leárazásokig. Legalább lesz miért várni a jövő nyár végét!