Így élhetsz álmaid hivatásából!
Írta:

Így élhetsz álmaid hivatásából!

Ez a hölgy tudja a választ arra kérdésre, hogyan élhet valaki az álommelójából.

 

Biztosan te is ismered a mondást, mely szerint ha azt csinálod, amit szeretsz, akkor életed során egyetlen napot sem kell dolgoznod. Persze, mondhatod erre, könnyű ezt mondani, de valahogy el is kell jutni eddig, és összességében véve kevés embernek sikerül.

 

Mi arra biztatnánk mindenkit, hogy fogadjátok meg, amit ilyenkor nálunk sokkal okosabbak mondani szoktak: fontos a pozitív hozzáállás, fel kell mérni az igényeket (ne nyiss cukrászdát ott, ahol már három másik van kétszáz méteren belül), illetve kis lépésekben kell haladni a cél felé, és fontos, hogy az esetleg szükséges beruházásról is előre gondolkodj. Illetve eleinte másodállásként is lehet csinálni, amit később hivatásként űznél, hogy addig is se maradj fix bevétel nélkül, stb..

 

Illetve lehet úgy is, ahogyan Ash Fox csinálta: a New York-i hölgy meglévő fotós bizniszét egészítette ki azzal, hogy eljegyzéseket szervez pároknak. Igen, ilyen intim dologra is van már igény, és a legtöbb ember örül is neki, hogy leveszik a válláról a szervezés terhét meg a nyomást. Ráadásul a nagy pillanatról Ash szebbnél szebb képeket is tud készíteni, amiket Instagramon oszt meg a világgal.

 

Azt mondja, ez számára azért is álommeló, mert maga a munka olyan, mint ő: szereti megismerni az embereket, és mentehetetlenül romantikus. A mai napig őszintén hisz a szerelem erejében, és abban, hogy létezik életünk végéig tartó boldogság.

 

Forrás: http://www.szeretlekmagyarorszag.hu/mesesen-el-az-alommelojabol-egy-no-tokeletes-eljegyzeseket-szervez/

  • 773 2017. szeptember 14 Életmód 2017. szeptember 14.

    Facebook Comments