Szecessziós villát vennél Budapesten? Itt a lehetőség!
Írta:

Szecessziós villát vennél Budapesten? Itt a lehetőség!

Igaz, a fenti címbe rejtett lehetőség nem kevés pénzbe kerül: az impozáns, majdnem teljesen felújított villának nem is tíz-, hanem százmilliókban mérik az árát. 

Ki ne álmodozott volna arról gyerekkorában, hogy egy meseszép kastélyban vagy villában él, amit csodálatos kert vesz körül, madárcsicsergéssel és minden egyéb földi jóval. Nos, az álom valaki számára most valóra válhat, ugyanis eladóvá vált egy impozáns szecessziós villa Budapesten.

 

Bár attól tartunk, a szombati lottósorsoláson meg kell nyernie az ötöst annak, aki még nem milliárdos, de úgy érzi, meg szeretné vásárolni ezt az épületet, azért a részleteket még érdemes végigolvasni. Az épület a XVI. kerületben, Ómátyásföld villanegyedében található, és háromszintes – pince, földszint, tetőtér – kialakítású. A villa összesen 569 négyzetméteres, a hozzá tartozó telek 2028 négyzetméter nagyságú. Felújítása papíron már kész, de szinte biztosak vagyunk abban, hogy új tulajdonosa talál még rajta renoválnivalót.

 

Az ingatlan környezetében több századfordulós villa is áll, melyek utánozhatatlan hangulatot nyújtanak. Kicsit úgy érezhetjük, visszarepültünk az időben – már akkor is, ha csak egy rövid sétát teszünk a környéken.

9759777_b3bf9e045bdc4950bd6ea371e8c4701c_wm

Az eladó szecessziós villa története a 19. század végén kezdődött, amikor egy Dozzi József nevű olasz származású szalámi-gyáros megépítette nyaralónak a családja részére. És hát egy tehetős ember akkoriban hol máshol szeretett volna villát magának és a szeretteinek, mint a budapesti arisztokrácia akkori nyaralóövezetében, Mátyásföldön.

 

A villa szecessziós stílusban épült, de nem a magyar, hanem teljes mértékben a nyugat-európai stílust követte. Így az épület Budapesten, de valószínűleg az országban is teljesen egyedülálló homlokzattal rendelkezik. Ez a szőnyegszerűen ornamentikált homlokzat napjainkban is védett, ezért a külső felújítást a Fővárosi Műemlékvédelmi Hatóság folyamatosan nyomon követte.

9759775_1cad3518589d791ff227ca84b525aa62_wm

A belső felújítás más komplexebb volt: megtartották az épület minden eredeti alkotóelemét, de a műszaki renoválás során a 21. század technológiáját is bevetették. A belső tér egy modern, amerikai stílusú kialakítást kapott, ahol a közös terek, a konyha, nappali, étkező nagyon jól elkülönülnek a háló részektől. Apropó hálószobák: szinte mindegyikhez saját gardrób és fürdőszoba jár, ami luxust és kényelmet biztosít mind az ott lakóknak, mind a vendégeknek.

És most jöjjenek „a piszkos anyagiak”: a tízszobás, téglaépítésű villáért 699 millió forintot kérnek. Nem kevés, még a környék drága villáin is jócskán túlmutat árában, de szerintünk talán nem is magyar, hanem külföldi ingatlankeresőket céloztak meg ezzel a hirdetéssel, hiszen az otthonterkep.hu –n angolul is olvasható a lakáshirdetés.

 

Mi csak annyit mondanánk, hogy a hétvégén 1.2 milliárd forint az ötös lottó főnyereménye. Még bármi lehetséges!

 

Így néz ki az ingatlan tervrajza:

Fotók: Urbanista blog

http://index.hu/ és jofogas.hu

 

  • 1700 2015. szeptember 10 Életmód 2015. szeptember 10.

    Facebook Comments