Tihanyi Levendula Fesztivál 2015
Írta:

Tihanyi Levendula Fesztivál 2015

Szereted a levendulát? Akkor talán már be is írtad a naptáradba, hogy június 13 és július 5 közt – de legjobb, ha a következő hétvégén – utazz el Tihanyba, mert ott most minden a lila virágokról szól.

A levendulát sokan az illata miatt szeretik, másokat már a szép, lila színe megfog, megint mások viszont az egészségre gyakorolt jó hatásai miatt gondoskodnak arról, hogy otthon szinte mindig legyen belőle egy kevés.

 

Ez a lila virágú növény mindig fontos szerepet játszott Tihany történetében, mai napig nagy hagyományai vannak termesztésének és feldolgozásának. Ezek a hagyományok elevenednek fel minden évben a Levendula Fesztiválon, melynek fénypontja a levendula-aratás, amit ekkor bárki kipróbálhat.

 

Természetesen nemcsak a nézelődés és az aratás vonzza a látogatókat, hanem számos rendezvény is, amire a Németh László Művelődési Ház és a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság szeretettel vár mindenkit a XI. Levendula Fesztivál és Levendulás Napok idején.

 

lfotó:scontent-vie1-1.xx.fbcdn.net

Levendulát június 13 és július 5 közt bárki szedhet. Minden nap 10 és 20 óra közt várják az érdeklődőket a tihanyi bekötőút mellett fekvő levendula-ültetvényen. Bárki jöhet, aki a virágzó levendulamező szemet gyönyörködtető látványa mellett szeretné a szedés élményét is átélni, és saját kezűleg aratott tihanyi levendulát hazavinni. Fontos, hogy csak a helyszínen vásárolt, sorszámozott arató táskába lehet levendulát szedni, saját táskádba, szatyrokba nem.

 

Ha pedig most hétvégén, június 19 és 21 közt látogatsz el Tihanyba, akkor a Levendula Fesztivál keretein belül számos más „kiegészítő programot” is élvezhetsz. 19-én, pénteken nézd meg Kércz Tibor fotókiállítását, Ürgevilág Tihanyban címmel a Németh László Művelődési Házban, szombaton pedig élvezd a Nordic Walkingot, a táncházat vagy a kézműves kirakodóvásár hangulatát.

 

Vasárnap pedig legyen mondjuk a pihenésé a főszerep: ismerkedj népi hangszerekkel a Belső-tó partján, vagy látogass el a Tihanyi Agóra Piacra, ahol levendulalekvárt, bográcsgulyást és bort is kóstolhatsz. Ha pedig még tovább bővítenéd ismereteidet a levenduláról és annak hazai termőhelyéről, akkor a Levendula Ház Látogatóközpontban ezt is megteheted.

l2

 

fotó:scontent-vie1-1.xx.fbcdn.net

Tipp: Ha azt szeretnéd, hogy a tihanyi kirándulás minden pillanata a levenduláról szóljon, akkor már az utazást is a kis lila virág jegyében szervezd meg: utazz a MÁV Nosztalgia járatán, a Levendula Expresszel Budapestről Balatonfüredre, ahonnan busszal juthatsz el Tihanyba. Jó utat, sok szép élményt kívánunk!

 

 

  • 2943 2015. június 19 Események 2015. június 19.

    Facebook Comments