José Cura Magyarországon

José Cura Magyarországon

Az argentin operaénekes idén már másodszor szerepel nálunk, ezúttal a győri Audi Arénában.

 

Rost Andreával és a Győri Filharmonikus Zenekarral közösen ad operaestét José Cura május 3-án. Az operairodalom legszebb áriái és duettjei lesznek hallhatók, többek között Puccini, Verdi, Leoncavallo közismert operáinak dallamai. A két világsztár mellett a Liszt-díjas Berkes Kálmán, a Győri Filharmonikus Zenekar művészeti vezetője vezényel.

Idén nem először hallhatjuk Curát élőben: februárban a Papp László Budapest Sportarénában lépett fel Mahó Andreával közös Crossover koncerttel, valamint a Magyar Állami Operaházban is szerepelt 3 estén át az Otello címszerepében, szintén februárban.

A negyedik tenorként emlegetett énekes gyakori vendég Magyarországon: teljes operaelőadásban először 2008-ban láthatta a hazai közönség, szintén az Otello címszerepében, a Szegedi Nemzeti Színházban. Azt is többször hangoztatta már, hogy nagyon szeret Magyarországon dolgozni, és jó kapcsolatot ápol az itteni szakemberekkel, muzsikusokkal, énekesekkel, karmesterekkel és a háttérben dolgozókkal is. Sőt, azt sem tartja kizártnak, hogy egy nap operát rendezzen Magyarországon, hiszen az elmúlt években csaknem tíz produkciót hozott már létre. Pláne, hogy a szakmai kötelékeken túl számos közeli barátság fűzi Magyarországhoz.

https://www.youtube.com/watch?v=J0OTK_3E25I

  • 612 2015. március 11 Események 2015. március 11.

    Facebook Comments