Papírból fa

Papírból fa

Általános iskolai tanagyag a fafeldolgozás és a papír létrejöttének menete, egy kaliforniai startup viszont inverz folyamattá alakíthatja a papíripart.

Egészen új szintre fejlesztette a papír újrafelhasználását egy kaliforniai csapat. A „Reduce. Reuse. Grow” névre keresztelt kickstarter projekt olyan kávés papírpoharakat gyárt, amik nemhogy lebomlanak, de ha elültetjük, növények nőnek belőle! A papírpoharak anyagába ugyanis különböző növények magvait keverik (és fel is tüntetik a poháron, hogy mire számítsunk), így nedvesség hatására az elásott pohár kihajt, és a választástól függően akár még fát is nevelhetünk belőle.

Alex Henige, az egyik ötletgazda így nyilatkozott a világ eddigi legkörnyezetbarátabb poharáról: „Kaliforniában őshonos növényekkel kezdtük a tesztelést, hogy lássuk, hogy bírják a forró kávé hőjét. Eddig semmilyen probléma nem mutatkozott a csírázásukban, annak köszönhetően, hogy nem kerülnek közvetlen kapcsolatba a kávéval magával. A réteg, amiben a magok vannak, illetve a még erre jövő vékony papír nem engedi át a közvetlen káros hatásokat. Nyilván nem minden növény alkalmas erre a fajta hasznosításra, de épp elég szívós akad köztük, amik a természetes környezetüknél és tulajdonságaiknál fogva alkalmasak a kávéspoharakban való elültetéshez.

A projekt még kísérleti fázisban van, és még kemény munka lesz pontosítani a hőmérsékleti és időbeli tényezők hatását, ami lehetővé teszi majd a minél valószínűbb kicsírázást. Ha viszont sikerül tökélyre fejleszteni a magokat tartalmazó poharat, akkor a tervek szerint a résztvevő üzletek nemcsak a vásárlóikat bíztatják majd a kertészkedésre, de a kávézóban külön gyűjtőládába is lehet tenni, vagy vissza is lehet majd vinni a magokat tartalmazó poharakat. Így még az ültetgetés fáradalmait se nekünk kell vállalnunk, lelkes önkéntesek és zöldszervezetek megteszik majd helyettünk.

cocup1

 

cocup2

fotók: boredpanda.com

  • 587 2015. március 10 Tech/tudomány 2015. március 10.

    Facebook Comments