Már Németország sem bírja a menekülthullámot

Már Németország sem bírja a menekülthullámot

Míg nálunk körülbelül egy hónapja tetőzött a menekültválság, addig Németország mostanra jutott el oda, hogy azt mondja: elég!

A nyáron még 600 ezer, majd nyolcszázezer, most pedig már egymilliós menekültlétszámról beszélnek a német politikusok, ez a létszám pedig a teljesítőképessége határára taszítja az országot. Ráadásul ez a szám még valószínűleg tovább fog nőni, mert Angela Merkel ismét leszögezte: nem kívánja megjelölni a befogadandó menekültek maximális számát, mert nem tudja garantálni, hogy nem lépik túl ezt a felső határt.

A tranzitzónák bevezetését ugyanakkor továbbra sem tartja jó megoldásnak a kancellárasszony, bár mint mondta bizonyos esetekben hatékony megoldás lehet, például azoknál a papír nélkül érkezőknél, akik nem hajlandók együttműködni a hatóságokkal. A zónák kijelölése helyett az úgynevezett repülőtéri eljárásban látják a megoldást, amit tipikusan akkor alkalmaznának, ha valakinek nincsenek papírjai, vagy nyilvánvalóan nem szorul a német állam védelmére. Ilyen esetekben megtagadható a belépés az országba, ráadásul az eljárást gyorsítva, 48 órán belül folytatják le, a kérelmezőnek pedig a döntésig a repülőtéren kijelölt helyen kell maradnia. (Ezt az eljárást egyébként a legutóbbi nagy menekülthullám után, 1993-ban vezették be.)

Merkelt már a saját pártjában is sokan bírálják a “nyitott határok politikája” miatt, ami az ellenzői szerint sem az európai, sem pedig a német jognak nem felel meg, és a CDU programjával sincs összhangban. Ezzel párhuzamosan a német közvélemény kutatásokban is egyre nagyobb arányban jelenik meg az a vélekedés, hogy véget kell vetni a tárt karok politikájának. Merkel kancellár népszerűsége csökken, ő azonban egyelőre nem szigorít a menekültek befogadásán.

  • 475 2015. október 13 Külföld 2015. október 13.

    Facebook Comments