Így néznek ki a meteoritból készült pisztolyok
Írta:

Így néznek ki a meteoritból készült pisztolyok

A Gibeon meteorit egy darabjából készült ez a két Colt 1911, melyek hamarosan a világ legdrágább pisztolyai lehetnek.

 

Ha meteoritokról hallunk, néhányan azon kezdünk elmélkedni, hogy ezek a kisebb-nagyobb kődarabok vajon micsoda utat tettek meg az Univerzumban, mire a Földre értek, de további felhasználásukon ritkán gondolkodunk el. Pedig milliomosok, sőt, egy jó ötletnek köszönhetően akár milliárdosok is lehetnénk!

j18-1024x683

Ezt támasztja alá Rob Bianchin ötlete is, akit évek óta foglalkoztat az 1830-as években Namíbiában megtalált Gibeon meteorit. A kődarab sokkal régebben, mintegy 4.5 milliárd éve érkezett a Földre, de csak közel két évszázada leltek rá.

 

Bianchin már régebben is eljátszott a gondolattal, hogy milyen lenne ebből a meteoritból fegyvert készíteni. „Ilyesmit még senki sem csinált korábban, engem viszont éppen ez a dolog izgatott” – mesélte a férfi, aki már korábban elárulta a világnak, hogy ez a célja, de csak az utóbbi öt hónapot szánta cége, a Cabot Guns erre a ritka, és elég kockázatos vállalkozásra.

 

“Az első lépés, melynek során kettévágtuk a meteoritot, nem volt kockázatmentes. Féltünk, nehogy összeroppantsuk” – mondta. Majd elárulta, hogy többek közt 3D-s modellezéssel, röntgensugarakkal és elektronsugaras hegesztéssel dolgoztak, illetve, hogy még tovább csökkentsék a kockázatot, először készült egy rozsdamentes acél fegyver, amin kipróbálták azokat a technikákat, amiket később élesben is alkalmaztak.

 

Óvatosan kellett hát bánni a meteorittal, de a pontosság és a minden részletre kiterjedő, alapos tervezői munka is legalább ilyen fontos lehetett az egész folyamat során. A Big Bang Pistol Setnek is nevezett két pisztoly végül összesen öt hónapnyi munka során készült el, és ki is próbálták őket: tökéletesen működnek. Érdekesség, hogy a két Colt 1911 kisebb részeit, például a rugókat és csavarokat nem tudták a meteoritból elkészíteni, de ez csak pár százaléknyi egyéb fémet jelent a pisztolyok összetételében, és ránézésre alig látszik.

 

Arról, hogy mennyibe kerülnek, egyelőre nem tudunk biztosat. A CNN korábban arra tippelt, hogy egymillió dollár körüli kikiáltási áron szeretnék majd árverezésre bocsátani ezeket, de vannak, akik ennél jóval magasabb árat, 4.5 millió dollárt, vagyis több mint 1.2 milliárd forintot emlegetnek. Ha tényleg ennyiért, vagy még magasabb vételárért talál gazdára a meteoritból készült két Colt 1911, akkor ezek lesznek minden idők legdrágább pisztolyai!

 

https://www.youtube.com/watch?v=NaVbZlU2QRc

  • 1314 2016. június 14 Külföld 2016. június 14.

    Facebook Comments