Jön az új Microsoft Band
Írta:

Jön az új Microsoft Band

A cég a múlt héten jelentette be, hogy jön a második generációs fitnesz okoseszköze, de vajon miben lesz ez szebb, jobb, másabb, mint elődje? 

A Microsoft Band azért volt számomra szimpatikus, mert olyan fitnesz okoseszköz, ami az Androidot és az iOs-t is támogatja, de amikor megláttam, némiképp elment a kedvem a vásárlástól… nos, a termék új verziójánál fontosnak tartották, hogy a külsőn is változtassanak (szerencsére), de azért a belbecset is tökéletesítették.

 

Az új okos-edzőtárs továbbfejlesztett és pontosabb pulzusszám érzékelővel rendelkezik majd, továbbá észleli a tengerszint feletti magasságváltozást is – ez nemcsak a futóknak, de a kerékpárosoknak is hasznos kiegészítő információt jelent, sportolás közben, illetve az edzésteljesítmény értékelésénél is.

 

Szerencsére nem követték el azt a hibát a vállalatnál, hogy mindenen ész nélkül változtatni akartak volna az új Band tervezésekor, így az első generációs okoseszköz több funkciója megmaradt, például a GPS, az alvásidő lekövetése és a kalóriaszámlálás. Ezen kívül továbbra is a Microsoft Health felület szolgál az adatok visszanézésére és összehasonlítására. Az új Band október 30-tól lesz kapható, egyelőre külföldön (internetről biztosan be lehet majd szerezni), 249 dolláros kezdőártól.

  • 1178 2015. október 17 Tech/tudomány 2015. október 17.

    Facebook Comments