Új alkalmazás dobhatja fel a távkapcsolatokat
Írta:

Új alkalmazás dobhatja fel a távkapcsolatokat

Még mielőtt azt gondolnád, hogy valaki feltalálta a jövő orális szexét, vagy – idézzük – „az orális szex iTunes-át”, kicsit lehűtenénk a kedélyeket.

 

A párkapcsolatok egy ideig működhetnek távkapcsolatokként is. Ekkor viszont – kinek-kinek vérmérsékletétől és intimitásigényétől függően – gondot jelenthet, hogy nem tudjuk a másikat megcsókolni, nem tudunk hozzá odabújni, és nem tudjuk őt úgy kényeztetni, ahogy szeretné.

Ocast

Ezzel persze a tudósok is tisztában vannak, nem véletlenül született meg nemrég a Kissenger nevű app, amit feltalálója, Emma Yann Zhang szerint még tovább tökéletesítenek a minél élethűbb csókolózás-érzés átéléséért. Egy másik új applikáció, az O-Cast viszont az orális szex helyettesítésére szolgálhat.

 

A CamSoda webkamerás oldal okostelefonos alkalmazása ugyanis képes rögzíteni okostelefonunk képernyőjének nyalogatását. Majd ezt menti el olyan “nyalási mintázat” formájában, amit az okosvibrátorokra rá lehet tölteni és akkor azok rezgési mintázatokká válnak. Darren Press, a CamSoda szóvivője azt reméli, hogy az O-Cast “az orális szex iTunes-ává” fog válni, ugyanis a különböző rezgéseket 99 penny-ért lehet majd letölteni az alkalmazás segítségével. Csúcstechnika, de vajon csúcsra is juttat?

 

A CamSoda webkamerás lányi már tesztelték az appot. Egyikük szerint nem hasonlít az igazi orális szexhez, de ő teljesen odáig volt a végeredménytől. Vagyis a dolog abszolút nem rossz, de ha hihetünk neki, akkor egy ideig még minden távkapcsolatban lévő férfinak és nőnek türelmesen kell várnia a partnerével való személyes találkozásra, ha „élethű” orális szexre vágyik. Addig is legalább itt van egy új app, ami felpezsdítheti egy kicsit a távkapcsolatokat.

  • 1116 2017. március 24 Tech/tudomány 2017. március 24.

    Facebook Comments