Világújdonság a kerek telefon
Írta:

Világújdonság a kerek telefon

Csak nemrég mutatták be az újdonságnak számító kerek telefont, de máris mindenki erről beszél. Lássuk röviden, mi mindent tud az új „csodakütyü”.

A Runcible nevű kerek okostelefon első példányait nemrég a barcelonai MWC kiállításon mutatták be, és bizony nemcsak az ottani látogatók, hanem az egész világ figyelmét sikerült felkelteni ezzel az újdonsággal.

Ennek egyik oka a szokatlan forma, amihez az okostelefonokból jól ismert funkciók és alkalmazások társulnak, például érintőképernyő, kamera a hátlapon, SIM-kártya foglalat, Facebook, Twitter és Instagram. A szerkezet Firefoxos operációs rendszert használ, de a legnagyobb hangsúlyt sokak szerint nem az internetre és az alkalmazásokra, hanem az idő kijelzésére helyezi.

 

A dizájnhoz visszatérve, szerintünk a valódi fából készült hátlapnak köszönhetően a Runcible egyszerre hasonlít egy régi zsebórára, és kelti prémium termék hatását.

További érdekesség, hogy nincs rajta a hagyományos értelemben vett telefonbeszélgetésre alkalmas hangszóró és mikrofon, erre csak headsettel lehet majd lehetősége a tulajdonosoknak. Hogy mikortól? Japánban év végén jelenik meg, az ára pedig 600 dollár, vagyis 172 ezer forint körül alakul majd.

  • 705 2015. március 14 Tech/tudomány 2015. március 14.

    Facebook Comments