Zokniból készülnek ezek a babacsodák
Írta:

Zokniból készülnek ezek a babacsodák

Kovácsné Horváth Ramóna alkotásainak egyszerűen lehetetlen ellenállni!

 

Érdekes, hogy a gyerekek milyen játékokkal szeretnek játszani vagy épp aludni. Van olyan csemete, aki rongyosra szaggatott pelusdarabot szorít magához éjszakánként, és nappal is azt viszi magával mindenhova, mások a babák vagy plüssállatok közül választanak kis kedvencet.

 

Kovácsné Horváth Ramóna is igyekszik olyan kis figurákkal előállni, amelyek a gyerekek kedvencei lehetnek – RaMiracle néven készít tündéri játékokat kicsiknek. Ezek a szeretnivaló, puha holmik zokniból készülnek, és mint azt a művész a Szeretlekmagyarorszag.hu –nak elmondta, az elsőt kisfia részére készítette, majd ajándékba is csinált párat.

22140951_1500290743390914_4326964457013963312_n

Azt látta, hogy a gyerekek nagyon kedvelik ezeket a kis lényeket, ezért manapság már nemcsak ismerősöknek és az ő csemetéiknek készít figurákat. Először babákat készített, mert gyerekkora óta rajong értük – ezekből született meg az általa készített babák három típusa: a Rababák, a Danababák és a Lélekbabák.

 

Ez utóbbiak azért is különlegesek, mert amellett, hogy szépek, puhák és ölelnivalóak,  hasznos funkciót is betöltenek a gyerekek életében: a pocakjukon egy kis zsebet rejtenek, melybe a gyerekek saját maguk vagy szüleik segítségével egy kis levelet helyezhetnek el. Ebbe beleírhatják a félelmeiket, vágyaikat, vagy amit csak szeretnének. A babák így segítenek oldani a szorongást, vagy azt, hogy a gyerkőc még jobban higgyen a vágyai megvalósulásában. Hiszen egy lelki társsal tényleg minden könnyebben megy. ;)

 

A RaMiracle Facebook oldala: https://www.facebook.com/RaMiracleZoknibolcsodat/

  • 916 2017. november 01 Belföld 2017. november 01.

    Facebook Comments