Íme a világ legjobb természetes légtisztító anyagai
Írta:

Íme a világ legjobb természetes légtisztító anyagai

Nem is gondolnád, mennyit segítenek!

 

A tiszta levegőért folytatott küzdelem a városi embernek a mindennapok része, de az is találkozott már a fojtó büdösséggel, aki olyan kistelepülésen él, ahol gyakori, hogy a lakók minden éghető anyaggal kénytelenek fűteni télen. Pedig a természet számtalan anyaggal próbálja fenntartani a légkör tiszta egyensúlyát, így nekünk csak annyi lenne a dolgunk, hogy nem rondítunk ebbe bele. Az alábbi három dolog például olyan hatékony, hogy pikk-pakk megtisztítaná a levegőnket, ha abbahagynánk a pusztítást.

 

Növények

Na bumm, ez nem nagy felfedezés, ám azt talán nem gondolnád, hogy nem csak esőerdőkkel tehetnél a tisztább levegőért. A fák persze híresen sokat tesznek a levegő minőségéért, ám mivel egy bérlakás teraszára nem kivitelezhető ilyesmit ültetni, nézzünk szét a jóval kisebb kategóriában. Szerencsére a leghétköznapibb otthoni, cserepes növények közül több is remek légtisztító képességekkel rendelkezik. Ilyenek a dracénea, az aloe vera, az anyósnyelv, a szobai futóka, sőt még a gerbera is. Érdemes ezekből minél többet beszerezni, mert nem csak feldobják a lakást, de kiszűrik a szén-monoxidot, a benzolt, a triklór-etilént és a formaldehidet is.

 

Bambusz szén

A bambusz szén egyik legfontosabb tulajdonsága, hogy porózus felülete csapdába tudja ejteni a toxinokat. Egy gramm bambusz szén több mint háromezer négyzetméternyi felülettel rendelkezik, és ahogy a levegő áthalad a pórusokon, a részecskék csapdába esnek a belső felületein. Kémiailag magához köt más anyagokat, és el tud nyelni a saját súlyánál nagyobb súlyú mérgező anyagokat is. Páramegkötő tulajdonsága miatt segít megelőzni a penész kialakulását, sötét, nyirkos helyiségben a dohosodást, de bárhová tegyük is, javítja a levegő minőségét, szagtalanít, megköti az allergéneket is. Számtalan helyen hasznosítják, a légtisztító berendezésektől a kozmetikai iparig, légtisztítás témakörben idehaza a Hiilibag forgalmaz szuper kis bambusz szénnel töltött zsákokat, amikről még bővebb információt itt találsz.

 

Légtisztító baktériumok

Bizony, felfedeztek már olyan baktériumokat is, amik nemhogy nem szennyezik a levegőt, hanem egyenesen tisztítják azt. Pár éve egy holland cég állt elő egy ötlettel annak kapcsán, hogy hogyan lehetne a Nemzetközi Űrállomás levegőjének minőségét javítani. Mivel az űrállomás belső tere zárt, így a káros anyagok (például a kipárolgó ragasztó molekulák) felhalmozódnak a levegőben. A holland cég egy, a szennyezett talaj tisztítására korábban használt baktériumot vetett be légtisztításra: ez szén-dioxidra és vízre, vagyis az űrállomáson újrahasznosítható anyagokra bontja a légszennyező anyagokat. Bár a módszert elvileg a Földön is lehet használni, egyelőre még az űrbeli hasznosítása is további vizsgálatok tárgyát képezi, így ne rohanj a legközelebbi hipermarketbe ezen az elven működő légtisztítót venni.

  • 1228 2019. április 05 Életmód 2019. április 05.

    Facebook Comments